Horn Gyula életművét
egész Európa jogosan ünnepli
 

Ami ma kegy dolgának tűnik, az valójában európaiságunk kérdése


Sem Magyarország, sem annak elnöke nem tagadhatja el Horn Gyula életművét, azt a művet, amelyet egész Európa jogosan ünnepel. Magyarország ki kell lépjen tegnapi és mai provincializmusából, s ennek egyik látható jele a volt miniszterelnök kitüntetése lehetne. Ami ma kegy dolgának tűnik, az valójában európaiságunk kérdése.

Az az ország, amely Nagy Imrét, a mártírságában is kommunista miniszterelnökét nemzeti idollá avatja, méltán megteheti, hogy az utóbbi két évtized szinte egyetlen nemzetközileg is jegyzett demokratikus politikusát azzal az elismeréssel illesse, amelyet a nagyvilág már többszörösen is megadott neki.

A köztársasági elnök vessen számot saját életútjával, s ugyanezzel a méltányossággal lépjen a nemzeti egység talajára, amely Horn Gyula számára a nemzeti megbecsülést adja.

Tisztelettel:
Szanyi Tibor

2007. július 4.