Minőség és méltányosság |
Az Európai Szocialisták Pártja (PES) a közelgő, 2009-es európai parlamenti választásokra való felkészülés jegyében közreadta Manifesto-ját, azaz mindazon gondolatok gyűjteményét, amelyek arra hivatottak, hogy többséget szerezzenek a földrész problémáinak baloldali megoldásai tekintetében. Erősen feltételezhető, hogy ez a gondolatsor ösztönző hatású az egyes tagországokban működő szocialista, szociáldemokrata pártok számára, hogy a bármi koron eljövő nemzeti választások esetén rendezni tudják programjaikat, mintegy sorvezetőt adva az EU politikákhoz való nemzeti igazodás szintjén. Egy EU tagország gazdasága és társadalma akkor lehet igazán sikeres, ha minél jobban illeszkedik a közös törekvésekhez, s noha a megoldandó feladatok minden országban más és más program-karaktert öltenek, a főbb csomópontok világos megközelítése azonban nagy előnyöket rejt magában. A PES Manifesto négy területre osztja az előttünk álló évek legfontosabb kihívásait:
Tekintsük át, magyar szempontból milyen politikai programok vezethetők le a fenti felosztás bázisán.
I. A Föld megmentése Sok bizonytalanság övezi a globális éghajlatváltozás okainak magyarázatát, de annyi bizonyos, hogy a felmelegedés gyorsul, és az is, hogy az emberiségnek ebben része van. Ezek a változások elképesztő sebességgel alakítják át az egyébként túlnépesedett Föld lakóinak életét, az állati és növényi fajok sorsát éppúgy, mint az emberekét. Éghajlati katasztrófák, új betegségek, új keletű népvándorlások egyaránt előttünk állnak, s még a mi égövünkön is a fűtés helyét a hűtés veszi át. A vízhez való hozzáférés kérdése teljesen átrendezi mezőgazdaságunkat, az energetikai ágazatokat, de a közfogyasztás dolgait is. Elsődleges, mondhatjuk sürgősségi feladatunk az alkalmazkodás, de ezzel egyidejűleg az ellenhatások kifejtése ugyanúgy kötelességünk. Nem gondolhatjuk azonban, hogy kitekintésünket csupán a Kárpát-medencére kell fókuszáljuk. Egész Európa, s a fejlett világ többi része fokozódó migrációs nyomásnak van kitéve, elsősorban a védekezési képességeink magasabb szintjének vonzásában. A következmények: sokasodó multikulturális konfliktusok, a szó anyagi és társadalmi értelmében egyaránt. A XX. század anyagi gyarapodáshoz köthető vízióival le kell számoljunk. Annak a felfogásnak vége van. Erőfeszítéseink egyéni értelme elhalványul, mind több területet vesz át a közösségi kezdeményezés. A magyar társadalom teljesítőképességét az új kihívásokra kell hangolni, beleértve a fejlesztési politikáinkat is. Innentől kezdve árgus szemeinket legkevésbé sem a gazdaságossági mutatókra, hanem az intézkedéseink fenntarthatóságára kell vessük. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervet is felül kell vizsgáljuk, mert annak programjai lényegében nem tükrözik az új kívánalmak súlyát, továbbá a tervezés időszakában nem számoltunk az azóta elindított reformok szükségleteivel. Ha az EU-tól jövő fejlesztési segítséget a múlt hiányosságainak toldozására-foltozására fordítjuk, úgy alapjaiban ássuk alá a jövőnket. Életünket aszerint célszerű újraszerveznünk, hogy a tevékenységeink a lehető legkevesebb mozgással járjanak. A termelés koncentrációja üzemgazdasági szempontból eddig nagyon is indokoltnak mutatkozott, ám mostanra az intenzív szállítási és mobilitási igények, de főleg azoknak költségei és környezeti hatásai ezt hamarosan felülírják. Természetesen továbbra is szükség van utakra, a minőségi közlekedés megteremtésére, ám az is cél, éspedig új cél, hogy az emisszióval járó közlekedési szolgáltatásokat minél kevesebben vegyék igénybe. A túlzsúfolt belvárosok esetében már évek óta a gyaloglásnak adunk egyre nyilvánvalóbb elsőbbséget, de arra is gondoljunk, hogy a fogyasztási cikkek beszerzése érdekében egyre többet ülünk autóba. Ezen változtatni kell, s rá fogunk jönni, hogy a járdaszélek lesüllyesztése nem csak a kerekes kocsival közlekedő fogyatékosok kedvére való, hanem a kézi szállítóeszközök térnyerése szempontjából is hasznos lesz. Bármilyen nevetségesnek is hangozzék, az elektromos segédhajtású triciklié a jövő! Józan ésszel nézve végtére is abszurd pazarlás, hogy az átlagosan száz kilónál könnyebb testünket átlagosan ennek tízszeresét kitevő súlyú mobil szerkezetekkel együtt mozgatjuk. Újra kell értékeljük a vízhez való viszonyunkat is. Micsoda pazarlás mindaz az erőfeszítés, amivel ivóvizet nyomunk a csővezetékeinkbe, miközben ennek egyetlen százalékát sem fogyasztjuk ivóvízként, hanem mosunk, takarítunk, WC-t öblítünk, füvet és utcákat locsolunk, stb. Az egyén és a társadalom közötti elszámolási viszonyban a jövedelmet második helyre kell helyezzük, s a dobogó tetejére a természeti erőforrásokkal való viszonyt kell állítsuk. Igenis fel lehet állítani olyan mércéket, amelyek tekintetbe veszik a valós, méltányos szükségletektől elrugaszkodó fogyasztást, s ennek mértékében indokolt súlyozni a közteherviselési kötelezettségeket. Igen, fajlagosan is fizessen többet az, aki az elfogadhatónál nagyobb házat, irodát fűt-hűt, aki nagyobb súlyú/fogyasztású/kibocsájtású autókkal közlekedik, aki pazarlóan bánik a vízzel, aki nem az elérhető legjobb, legtakarékosabb technológiákkal él és dolgozik. Az iparban sokasodnak a korlátozó kvóták, ez most minket, egyéneket is utolér. (1) A környezetvédelemben már ismert elvet, hogy t.i. „a szennyező fizet” ki kell egészíteni azzal, hogy a „pazarló fizet”! Újra kell gondoljuk a mezőgazdaság funkcióit is. Az elmúlt néhány évtizedben új technológiáknak köszönhetően az emberiség jobbára leküzdötte az éhínséget, de itt áll előttünk az újabb kihívás: a végesnek bizonyult termőterületeken kevés az előállítható táplálék, s ezt a hiányt csak fokozza az élelmiszertermő területek ipari igénybevétele. Pár év alatt szertefoszlani látszik a bioüzemanyagokkal kapcsolatos illúziók sora, beleértve azt is, hogy a fejlett világ azzal az importált anyaggal tetszeleg saját magának, amelyet máshol a természet legyalázása árán termelnek meg. A természetvédelmi területek mintájára mindenütt, így Magyarországon is ki kell jelölni azokat a földeket, ahol biztonságosan, és csak élelmiszert lehet termelni, s ha marad másra, akkor az legyen az iparé, de az sem a természet rovására. S amint a hulladék sem szemét, hanem nyersanyag, úgy az agrárium által keletkeztetett, táplálékon túli anyagokból is nyugodtan lehet üzemanyagot, vagy bármi mást előállítani. Más szavakkal: éljen a biodízel, vagy bioetanol, de nem a táplálék kárára! (2) Ahol biztonságosan és ésszerűen élelmiszert lehet termelni, ott kizárólag azt szabad tenni, s minden más terület is csak a fenntarthatóság figyelembe vételével legyen megművelhető, a többi pedig megőrizendő a természet törvényei szerint. A Föld népe rohamos léptékben válik városlakóvá. Ez igaz Magyarországra is, jóllehet nálunk szerencsére nem alakultak ki metropoliszok. Azonban nálunk is sokkal szigorúbb szabályozás alá kell vegyük a mezőgazdasági területek művelés alóli kivonását. Lakó-, vagy ipari övezeteket csak az értéktelenebb földeken legyen szabad létre hozni. Ne fordulhasson ismét elő, hogy pl. azért véges a szekszárdi bor mennyisége, mert a dűlőkre lakótelepet építettünk. Az ember is a természet része. Minket is a természet produkált, az összes jó és rossz tulajdonságunkkal együtt. Az önsors-rontási hajlamunkat akár mutációnak is gondolhatjuk, de bennünk van a jobbítási reflex is. Építsünk ez utóbbira. Az egészségünk egyéni és társadalmi feladat egyaránt. A társadalmak alakították ki a szolidaritás fogalmát, s ezt az egészség ügyére fokozottan is érvényesítjük. Legkényesebb vívmányunk a társadalombiztosítás, ahol viszont a legmagasabb szintű és ingyenes ellátás délibábjával szakítanunk kell. Ugyanis nincs ennyi jövedelmünk. A technikai fejlődés gyorsabbnak bizonyult. Ám mégis megfogalmazhatunk olyan alapelveket, amelyek megfelelnek a méltányosság követelményeinek. (3) Jó minőségű egészségügyi szolgáltatást, méltányosan, mindenkinek! A méltányosság legfontosabb feltétele annak elfogadása, hogy a társadalom minden aktívan dolgozó tagja tudatában legyen, hogy önmagán kívül legalább egy (ma Magyarországon inkább kettő) honfitársának egészségéről is kell gondoskodnia. Ez a teher csak akként csökkenthető, ha azt ösztönözzük, hogy aki csak teheti, álljon munkába, vagy dolgozzon addig, amíg csak teheti. És aki dolgozik, legalább önmagát fedezze. Minden dolgozó ember tehát százalékoktól függetlenül minimum annyit fizessen, mint amennyi az egészségügy kassza egy főre eső része. Ettől függetlenül az a fő cél, hogy sokan, sok egészségügyi járulékot fizessünk ahhoz, hogy a sajnos temérdek igényt ki lehessen elégíteni. A járulékfizetést, pedig minden jövedelemre ki kell terjeszteni, konkrétan a tőkejövedelmekre is. De kerülni kell az aránytalanságokat is! Ne csak az említett alsó, hanem felső eltartási határ is legyen, konkrétan az ország egy éves egészségügyi kiadásai egy főre vetített összegének tízszeresénél többet senkinek semmilyen jövedelemére ne terheljünk! A méltányosság ezt is követeli. Az, hogy mekkora az éves kassza, az jószerivel okos döntés kérdése. Akármennyi is, abból kell kijönnünk, s olyan lesz az egészségünk, amilyen ebből az összegből kijön. Ezt kell a társadalomnak világosan tudomásul vennie. Persze a legnagyobb spórolás itt is a megelőzés, de azt is el kell dönteni, vajon az egészségügyi kiadásainknak mekkora hányadát fordítsuk erre a célra?
II. Demokrácia és sokszínűség Az antik hagyományok továbbfejlesztéseként (néhány évezred, évszázad kihagyásával) Európa a képviseleti, valamint részvételi igényű tömegdemokrácia rendszerét alakította ki. Magyarország ezer éves történelmében csak napjainkra alakult ki életképes, azaz meggyökeresedett demokrácia, ám ennek eszköztárához még nem szoktunk hozzá, esetlenül bánunk vele. A nyugati demokráciák eddig elért szintjéhez fel kell tehát zárkózzunk, a demokrácia kiterjesztése még előttünk álló feladat. A többségi demokrácia alapelvét nem feledve el kell mozduljunk a konszenzuális demokrácia irányába, azaz a döntéseket a lehető legszélesebb társadalmi bázison célszerű meghozni, t.i. ez a fenntarthatóság alapja. Gazdagságunk mai szintjén egyre nehezebb olyan irányokba mozdítani az országot, ami már korábban elért vívmányokat bontana le, ezért növelni célszerű a választott utak mögötti támogatottságot. Nevezzük ezt a fenntarthatóság társadalmi garanciájának. Két dologra kell tehát törekedjünk. Mindenek előtt a demokratikus döntésekben való részvétel fokozására. Sokféle ösztönző létezik, de legyen alapelv a választásokon, szavazásokon való kötelező részvétel, ami csak egy jelentősebb összeg megfizetésével váltható ki, felmentés csak nagyon körülhatárolt esetekben legyen adható. Be kell lássuk azt is, hogy mindazok, akik gyermekeket szülnek, vagy magatehetetlen embereket eltartanak, bizony többlet-felelősséget visznek a vállukon a jövő szempontjából. Már most célszerű törvényt hozni arról, hogy 2014-től kezdve a szülők (gondnokok) a minden más tekintetben rájuk szorulók szavazati jogát is gyakorolhassák, ez alighanem erős ösztökélést ad az addigi kormányoknak és ellenzéküknek, hogy másként, éspedig előrelátóbban gondolkodjanak a jövőről. A döntésekhez szükséges ismereteket azonban a politikai elit nem tarthatja magánál. Az iskolákban legalább heti egy óra keretében oktassunk közéleti ismereteket, akár bármelyik tárgy szakismereteinek terhére. A médiatörvényban gondoskodjunk arról, hogy a közszolgálati kötelezettségen belül legalább heti egy óra, vagy egy oldal erejéig legyen közéleti ismeretterjesztés. Mintaként ott áll előttünk, ahogy a cigarettás dobozokra ráíratjuk a veszélyeket. Igen, hasonlóképpen kell bánjunk a társadalmunkkal is: minden szavazat mögött egy egységnyi felelősségvállalás áll! (4) A tömegdemokrácia szó szerint legyen mindenkié, döntéseink minőségét a felvilágosultság határozza meg! Mifelénk Magyarországon a nép sokszínűsége legmarkánsabban a cigány honfitársaink révén testesül meg. Természetesen ez nem homályosíthatja el a többi színt és árnyalatot, mindazonáltal a cigánysággal való többségi kiegyezés immár elodázhatatlan. Az eddigi halasztások, a fejek homokba dugása, a szemek behúnyása azt eredményezte, hogy íme, itt áll előttünk közel egymillió esélytelen, alulképzett, rossz egészségű, frusztrált ember, ők itt vannak a beteljesületlen, de követelt jogaikkal, immár szubkulturálisan megjelenő, ok és okozati szinten egyaránt kikényszerített életmódjukkal. Nem kell a cigányságot sem a többségi életmódba belegyúrni. Elég az alapvető jogok biztosítása, az önazonosság kialakítása minden közösség magánügye, a társadalom többi részére „csupán” a tolerancia hárul. De ez fordítva is igaz. Egyszerű példával szólva: sem a hangoskodással nem vehetem el mások jogát a csendhez, de a csend iránti igényemmel sem korlátozhatom mások hangoskodási jogát. A vallási felekezetek is a leggyakrabban vastag falakkal védik az elmélyüléshez szükséges csendet, a hangosan szórakozni vágyók is elszigetelik magukat a csendben élő külvilágtól. (5) Az árnyalatokkal együtt kell éljünk, de a markáns színeket különítsék el azok, akik azokat létrehozzák, gyakorolják!
III. Az új szociális Európa Közel vagyunk ahhoz a felismeréshez, hogy Európában immár több értéket vonultatnak fel azok a termékek és szolgáltatások, amelyeket jobbára csak közösségileg tudunk elfogyasztani. A közszolgáltatások iránti fokozott igény többlet-erőfeszítéseket igényel a polgárok részéről. Alapelvként rögzíthetjük, hogy nagyon sokan nagyon sok adót kell fizessünk azért, hogy abból nagyon sok közszolgáltatást valósíthassunk meg. A szociális kihívásoknak való megfelelés igénye az adórendszerek reformját követelik. A nemzeti adórendszerek már most is látható módon és spontán közelítenek egymáshoz, ezt mindenképpen ösztönözni célszerű. Az EU intézményeinek eddigi finanszírozását nem érintve gondoskodni kell a Közösség további bevételeiről is. Hozzunk tehát létre egy európai különadót, amely nem a jövedelmekhez, nem a fogyasztáshoz, hanem a transzferekhez kötődik. Az alapgondolat szintjén minden 1 eurónál nagyobb egységértékű kifizetések után állapítsunk meg egységenként és tételenként 1 eurocent adót. Más szavakkal: minden számla minden tétele egy eurocent adót tartalmazzon, feltéve, hogy az adott tétel egységára 1 eurónál magasabb. Eszerint, ha vásárolok 1 pár cipőt, egy 2 kilós hálónyi narancsot, egy 3 kilós kiszerelésű zacskó lisztet, akkor 6 eurocent adó keletkezik. Ha ezt továbbadom, akkor ismét 6 cent. Az egységnyi mértékeket a ma ismert ipari és szolgáltatási sztenderdek alapján könnyen lehet rögzíteni, a fennmaradó vitás esetek tisztázásával együtt. (6) Az európai polgárok a mindennapjaikban is éljék meg európai kötelezettségeiket, és kiterjedtebben élvezzék Európa szolgáltatásait. Európa-szerte tapasztaljuk, hogy a közszolgáltatások privatizációja rendre dráguláshoz vezet. Minthogy a természeti erőforrásokhoz való hozzájutás szintje nagyobb rendező erő, mint a verseny, ezért a víz, az energia, a szállítás, továbbá az esélyegyenlőség okán az oktatás és az egészségügy területén egységes protokollok szerinti európai kontroll szükséges. Ebben az EP-nek, illetve az EB-nek kitüntetett mandátumot kell adjunk. Cél: Európa szociális karakterének megemelése. A javasolt európai transzferadó a közszolgáltatások terén jelentkező piaci és társadalmi ellentmondások kiegyenlítését szolgálhatja.
IV. Európa a világban Az európai transzferadó döntés szerinti fedezetet adhat Európa globális akcióihoz is. Minthogy a jövő kérdései két erőforráshoz (t.i. víz és energia) való hozzáférésből indulnak ki, ezért a jó úton haladó kereskedelmi együttműködések mögött nagyobb szerepet kell adni azon fejlesztéseknek, amelyek a leszakadó országok víz és energetikai ügyeit kezelik, sőt ezeket a középpontba kell helyezni. Európa tegyen lépéseket az irányba, hogy csak azon országok esetében tekint el az adósságszolgálattól, amelyek megfelelő intézkedéseket hoznak vízgazdálkodásuk és energetikai fejlesztéseik vonatkozásában, akár úgy is, hogy az adósságok összegét az adott országok az említett területekre szóló befektetésekre fordítják. Az energetika terén hathatós lépéseket kell tenni a hidrogén alapú jövő érdekében, Európa határain belül és kívül. Európa mozduljon el a kontinens teljes integrációja felé. A Balkán teljes körű bevonását kezeljük azonnali célfeladatként, amelyben hazánk kitüntetett szerepet vállalhat. A balkáni integráció egyben prototípusa lehet mindazon vállalásoknak, amelyeket Európa a határain kívül hajt végre. (7) Európa barátai mindazon országok, amelyek a mi elkötelezettségünkhöz hasonlóan cselekednek a globális környezet megóvása, és a globális gyökerű katasztrófák elkerülése érdekében.
Dr. Szanyi Tibor (MSZP), 2007 október
|