Ágyékon szúrja a gazdaságot
a lex MOL

2007. szeptember 18.
Index.hu

 

Miközben minden illetékes bizottság támogatásáról biztosította a mai általános vita során a lex Molt, a szocialista Szanyi Tibor a tervezet visszavonására tett javaslatot. A képviselő egyet tud érteni azzal, hogy a tervezet mögött a Mol és az OTP állhat. Mint a parlamentben is fogalmazott, a javaslatot részben vagy egészben nem a kormány írta. A törvény jelenlegi formájában szerinte veszélyezteti a tőzsdét és a magyar gazdaságot.

Az eredeti céllal, a közellátás biztonsága szempontjából kiemelt cégek védelmével való egyetértését hangsúlyozva a lex Mol visszavonását javasolta Szanyi Tibor szocialista képviselő a parlamentben. A képviselő úgy látja, az Indexnek nyilatkozó gazdasági elemzők szerint is aggályos, a gazdasági társaságokról szóló törvényből törölt passzusok vetnek fel komoly veszélyt.

Volt egy politikai cél, amely hihetetlen módon az összes párt támogatását bírta, de most a nemzeti hevületben ágyékon szúrjuk a gazdaságot – mondta Szanyi Tibor. Szerinte a javaslat azzal fenyeget, hogy – a tízszázalékos sajátrészvény-vásárlási korlát eltűnésével – visszaeshet a tőzsdén forgó papírok száma, de ezen túlmenően is lehet forgalom- és árcsökkenésre számítani. A javaslat mostani formájában a képviselő szerint azt üzeni a befektetőknek, hogy gyertek, vásároljatok, de arra ne számítsatok, hogy beleszólásotok lehet egy akár általatok többségben tulajdonolt cég életébe.

A képviselő hangsúlyozta: ez most egy veszély, amire a törvény alapján lehetőség van, de nem szabad megengedni, hogy bekövetkezzen. Szanyi Tibor az Index kérdésére elmondta: maga is úgy látja, hogy a leginkább a Molnál és az OTP-nél, éppen a két legnagyobb forgalmú hazai cégnél van a legkomolyabb esély arra, hogy a menedzsment élni tud a közgyűlés felhatalmazása nyomán saját helyzetének jelentős megerősítésével. Egyetért azzal a múlt héten már a tőzsdei kisbefektetők szövetsége által felvetett gondolattal is, hogy a két cég lobbija állhat a javaslat jelenlegi formában történt benyújtása mögött. Ahogy erre utalva a parlamentben is fogalmazott, "a javaslatot részben vagy egészben nem a kormány írta, és annak elfogadása nem válna az Országgyűlés dicsőségére".