Dr. Szanyi Tibor a közelgő Nőnappal kapcsolatban a következő gondolatokat osztotta meg a hallgatósággal a március 3-ai fogadóóráján:
Ki emlékszik már 1910-re, arra a koppenhágai konferenciára, amikortól számítódik a Nemzetközi Nőnap. Pedig nem volna rossz, ha eszünkbe jutna, hogy a nőknek mennyit kellett küzdeni azért, hogy szervezkedhessenek, hogy eljuthassanak oda, hogy netán bizalminak is megválaszthassák őket. Nem beszélünk arról, hogy ma sincs minden rendben. Nézzük csak a béreket! Még mindig zászlóra kell tűzni, hogy a nőknek azonos munkavégzés esetén azonos bért kell kínálni a férfiakéval. Ezt persze lehet törvénybe foglalni, de azért legyünk őszinték, nem valósult meg a világon sehol ez a teljesen rendjén valónak tűnő elképzelés. Lehet, persze pert nyerni, hogy manapság 35, 45 éven felüli nő is képes elvégezni egy adott munkakört, nem szükségszerű, hogy csak a huszonévesek alkalmasak erre vagy arra. Persze, a fiatal hölgyeknek sem fenékig tejfel a munkába állás, ugyanis, ha huszonéves az illető, akkor esélyes csak egy állás betöltésére, ha még nem terhes, ha nem vállal hamarosan gyereket.
Az igaz, hogy törvénybe iktatottan is szabad dolgozniuk a nőknek, joguk van gyesre menni, joguk van onnan visszamenni a régi munkakörbe, és joguk van fellépni, ha oda nem veszik vissza őket.
Sok minden eszünkbe juthatna a Nőnap kapcsán, hogy a várandós nőnek, alig adják át a helyet, a nők járnak még mindig feltarisznyázva a piacról, hogy a szülői értekezleteken részt vevők főleg hölgyek.
Gondoljunk most mégis arra, hogy van egy nap, amikor külön csak őket köszöntjük. Mert kedvesek, mert szépek, mert okosak, mert erősek, mert fáradhatatlan türelemmel meghallgatnak minket, mert elhalmoznak szeretetükkel, gondoskodásukkal, mert mindent kibírnak, mert nélkülük nem lehetnénk. Mert nők, már akkor is, amikor még kicsi lányok, s megmaradnak nőknek később is, őszülő hajjal, amikor a gondok, az évek kis ráncokat rajzolnak a homlokukra. Mert jó nekik majd átadni egy kiscsokrot, elsütni néhány suta viccet, vagy meghatódva mondani szép gondolatokat, segítségül hívva akár költőket is. Köszöntünk benneteket, anyánkként, feleségünkként, szerelmesünkként, a lányunkként! Köszöntünk benneteket, mint kollégáinkat, mint harcostársainkat, mint akiktől bevallva, vagy csak belülről érezve mindig van, mit tanulnunk.
Köszöntünk titeket, mert semmit sem érne az élet nélkületek!