Csináltunk egy Népszava-fesztivált 2007-ben, 74 évvel az előző után. Alapvetően az olvasótábornak, a baloldali haladó, szociáldemokrata, szocialista érzelmű embereknek, családoknak. Száműztük azt a politikát, amely belterjes provincializmussal szakítja darabokra a hazai közéletet.

Nem hívtunk sajtót, még csak beharangozó sajtótájékoztató sem volt. Egy asszony bosszankodva tette szóvá, hogy ő bizony igazán baloldali ember, de csupán szóbeszédből tudta meg az esemény hírét. Ha járatná a Népszavát, mondtam neki, tudott volna róla. Házigazdaként másokat is igyekeztem meggyőzni, aki támogatni kívánja a baloldali gondolatok érvényesülését, az bizony előfizet a Népszavára! Ezen többen elcsodálkoztak. Pedig így van!

Nem hívtunk sajtót, de jött. Az Index tudósítója szétfotózta magát, hogy aztán egy csipkelődős jelentésben tudassa olvasóival, hogy szerinte voltunk vagy százan. Mintha ez jelentene bármit is. Amúgy egy időben és átlagosan ötszázan lehettünk, s a tízórás rendezvény teljes terjedelmében hozzávetőlegesen három-négyezer látogató jött el. A lap példányszámára vetítve ez több mint kényeztetés. Pedig forróság is, zápor is volt.

Hívtuk, de nem jött a miniszterelnök. Háromszor is nekifutott (legalábbis háromszor kaptuk a hírt, hogy elindult hozzánk), de alighanem valamelyik tanácsadója lebeszélte. A tojások miatt. (Hmmm.) Kétségtelen tény: a Hír Tv egy teljes műholdvevős közvetítőkocsival, több kamerával és jó nagy stábbal vonult ki, egy emberük folyamatosan igazgatott három zavaros tekintetű nőt, hogy ilyen meg olyan szögben helyezkedjenek el, erre meg arra forduljanak, szóval készítgették a célba dobást. Fuldokoltunk a röhögéstől. A "média" tehát így csinálja a "hírt". Bravó! Szegények azt ugyan tudták, hogy a kormányfő jól látható, esernyős biztonsági emberei rendesen fogták a placcot, ám azt nem, hogy a civil rendezők figyelme közepette esélyük sem lehetett az esemény megzavarására. Végül is feladták. Takács Albert és Kondorosi Ferenc így hát helyszíni szemlén észlelhette, hogy végtére is rend van.

A felkért előadókon kívül különösebben nem hívtunk senkit a közéletből. Jöttek maguktól. Írók, zenészek, politikusok, képviselők, köztük jelenlegi és volt kormánytagok, pártvezetők, polgármesterek. Legnagyobb örömömre elődöm is, Pál László. Nem szónokolni, hanem beszélgetni. Az emberekkel, az őket érdeklő napi, közéleti és magánügyekről. Például a szocialista első vonalból Szekeres Imre, Kiss Péter, Újhelyi István. Számomra ez a kurázsi! Egy népszerűsége mélypontján lévő kormányzati kurzus vezető emberei képesek odaállni szemtől szembe a választóikkal, meghallgatni őket, és válaszokat adni. Lendvai Ildikót gyűrűbe fogták, Szilvásy kancelláriaminiszter néhány hetes gyermekét is magával hozta, s a babakocsi okán neki inkább adtak mozgásteret.

Én csak a magam beszélgetéseiről vagy a nyilvánosakról tudósíthatok. Valaki azt döngölte a fejembe, hogy micsoda esztelen pazarlás az EU-pénzek felhasználása, mert szerinte nem holmi kétes kimenetelű programokra kellene költeni, hanem az államháztartás egyensúlyának visszabillentését megoldani belőle. Másvalaki a környék utcáinak kövezetét, de főleg a rajta hempergő kutyagumit ragozta kormányt-önkormányzatot okolva a helyzetért. Megint más külpolitikánk gyatraságait tette szóvá, de szinte mindenki hozott valamilyen külföldi példát, hogy bezzeg. Aztán elég sokan arról beszéltek, hogy márpedig a közös társadalmi költségeket igenis össze kell dobni, továbbá hogy az orvosok a kórházakban egyáltalán nem a betegek legyilkolásával foglalkoznak (ezt főleg Havas Szonja, Kökény Mihály, Rácz Jenő és Komáromi Zoltán hallgatta szívesen). Egy hölgytársaság szerint az egyik kábeltévés csatornán vetített valamelyik riportot többször is sugározni kellene a köztévén. Néhányan azon háborogtak, hogy a baloldalnak nincs sajtója, a baloldali politikusok szerényen lapítanak, miközben mindenhonnan ömlik a hazugság. Egy házaspár délutáni sportot űzött abból, vajon sikerül-e az összes megjelent miniszterrel kezet fogniuk (boldogan jelentették, hogy igen), a Népszava szerkesztői pedig az utolsó leheletükig magyarázták, hogy miről miért írtak már, és miről még miért nem.

A hangosbeszélőn pedig a veretesebb dolgok kerültek terítékre. Taps övezte Varga László megszólalását, miszerint természetes lenne, ha baloldali és jobboldali fiatalok igenis szót érthetnének egymással (szerintem a média világát leszámítva ez így is van), a Kovács László, Dobolyi Alexandra, Fazakas Szabolcs triójában megjelenő európai kiküldötteinket el se akarták ereszteni a kérdezők, pedig "csak" arról volt szó, hogy mit is jelent a nemzeti érdekek képviselete. Tóth József kerületgazda viszont abból adott ízelítőt, amit a jelen lévők többsége a mindennapjaiban nyugtáz: a XIII. kerületben élhető élet van.

Külön kell említenem Kapolyi Lászlót. Gyalog keringett a Szent István park körül, bajlódva a főbejárat megtalálásával. Sikerült. Valaki rögtön kérdőre fogta, hogy ugye maga volt az az ipari miniszter, aki felfuttatta a hazai energetikát? Aztán beállt a büfé előtti sorba, hogy vegyen egy üdítőt. Majd páratlan eleganciával tartott egy kisebb szónoklatot történelemről, szociáldemokráciáról, szakkérdésekről. Akadémikusi fanyarsággal, politikusi tapintattal, üzletemberi józansággal. Végül is arra lyukadt ki, ami a legnagyobb hiánycikk a mai magyar közpolitikában: a közjó. És egy szót se szólt arról, amit én most szóvá teszek: ő a Népszava jelenkori "főkertésze". Köszönet érte.

A színészeken, zenészeken kívül senki sem ment a színpadra. Az összes közszereplő a publikum között maradt. A tízórányi program végén tíz perc alatt végeztünk a rendrakással, tisztaságot varázsoltunk. De ebben a műveletben nemcsak a közös munka volt a lényeg, hanem az, hogy meglepően kevés volt a hulladék, mert a nap során mindenki odafigyelt. Ami mégis hátramaradt, az is össze volt rendezve. Komikus volt, ahogy 15-20, talán zenekari rajongóként érkezett csitri lány egyszerűen nem tudott mit kezdeni a látottakkal, zavartan pislogtak a gyorstakarítás közepette. Egyikük- másikuk már-már hajolt volna le, hogy ő is csináljon valamit, de a történet előbb véget ért, mintsem felocsúdtak volna. Gondolom, jövőre rutinosabbak lesznek.

Szanyi Tibor