2008. június 7.
Budapest, Szent István park

Lehetett volna a „sajtóünnepély” vagy „médiaünnepély”, avagy a kacérkodó „Press and Media Festival” nevet is adni. Tavaly Népszava-fesztivál néven csináltunk egy jó napot néhány ezer embernek és persze magunknak is, idén igyekszünk kicsit bővülni. Miért is?

Azért, hogy a magunk egyszemélyi valósága és a világ valósága minél inkább találkozzék. A szerkesztők igenis merüljenek el a nép világában, s a nép is közvetlenül szólhasson a közvetítőkhöz. Kevesen szoktak azért fohászkodni, hogy „jaj, csak meg ne írják”, a szavakat fogyasztó nagyközönség sokkal inkább a „miért nem azt írjátok meg, hogy…” kérdéseket teszi fel. Nos, abból szeretnénk ünnepet csinálni, hogy nagyon is van közünk egymáshoz.

Létezik-e bal- és jobboldali meg úgymond középen álló sajtó, média? Hányféleképpen lehet tálalni ugyanazon híreket? Minek van úgynevezett hírértéke egyik vagy másik orgánum értelmezésében? Legyen milliom válasz ezekre a kérdésekre, annyi bizonyos, hogy minőségi újságíráshoz minőségi politika is szükségeltetik, s ez a képlet fordítva is legalább annyira igaz.

S velünk lesznek a közélet munkásai, véleményformáló értelmiségiek, politikusok. Figyelmünkkel, szavazatainkkal kitüntetett emberek. Akiknek igazat adunk vagy akikkel vitatkozunk. Igen, ők azok, akik személyes valósága és a róluk szóló látszat a legtöbbször különbözik, amint gyakran különbözik az is, amit ténylegesen mondanak, illetve az, amit ebből a közvetítők áteresztenek vagy rosszabb esetben hozzátesznek.

Tavaly az volt a rendezvény hívó szava, hogy „közügyekről – személyesen”. Idén azt választottuk, hogy „a jövő nemzedéke”. 2008 bizony az az esztendő, amikor nagykorúvá válnak azok a fiataljaink, akik a rendszerváltás után születtek, s tulajdonképpen az ő majdani gyermekeik sorsáról szeretnénk beszélgetni. Hogy milyen Magyarországot építsünk a jelen évszázad húszas, harmincas, negyvenes éveire? Vitassuk meg!

Nem szeretnék vitaindító sorokat írni, ám néhány gondolatot hadd előlegezzek meg, amelyeket Németh Péter társházigazdájaként bizonyosan fel fogok vetni.

Mindenekelőtt a hosszú távú gondolkodás szükségességét. Azt, hogy folyamatosan torz utakra tévedtünk, mert az elmúlt években többnyire csak a következő lépésre koncentráltunk, s nem a jövő­képünk világítótornyaihoz igazodtunk. A szép hasonlatok azonban a mindennapok kemény valóságában öltenek testet. Példaként hadd hozzam a távfűtés esetét. A szabadságjogaink okán igenis engedni kell a leválást, pedig a környezetünk védelme, illetve a hatékonyság kívánalmai épp a bővülést indokolnák. Napjaink forró vitája a távfűtés áfamértékének ügye, s miközben tudom, hogy a csillagászatira szökött gázárak folytán az áfa csökkentése elkerülhetetlen, ez a lépés egy eltérő irányba visz minket, mint amit a fenntartható fejlődés logikája diktál.

Arról is szeretném, ha vitatkoznánk, vajon jó-e nekünk tovább építeni a „sírás-zokogás Magyarországát”? Arról, hogy a gyakori nyavalygásaink hangja nagyobb befolyást gyakorol közös ügyeinkre, döntéseinkre, mint a józan ész. Arról, hogy új egyensúlyokat kell találjunk az egyéni problémák mögötti egyéni felelősség és a közösségi szolidaritás lehetőségei között. Vajon helyes dolog-e fenntartani azt a felfogásunkat, hogy a problémáink megoldásában elsődlegesen a közösségre osztunk feladatokat, s magunknak inkább a közreműködői szerepet szánjuk? Megint csak a távfűtés esetével példálózva: nem azokat kellene közösségileg támogatni, akik tesznek valamit a pazarlás megfékezése érdekében?

Ugyancsak jó lenne szót váltani arról, hogy a XX. századból magunkkal hurcolt dilemmáinkat megválaszolatlanul hagyva új kihívásokkal szembesültünk. A bal- vagy jobboldaliság, illetve más ideológiák kérdése hosszabb távon törpévé válik ahhoz képest, hogy túlfogyasztottuk a világ erőforrásait. Akármennyire is frivolnak tűnik, a mai fogyasztási szintünkből is vissza kell fognunk. Nekünk, magyaroknak is. Ez nem feltétlenül jelenti az életnívónk csökkentését, de azt igen, hogy máshogy kell éljünk! Minden, ami anyagi természetű (az energiát is ideértve!), egyre drágább lesz. Jó esetben bővülő jövedelmeink egyre nagyobb részét fogják felemészteni a közüzemi (áram, gáz, víz, hulladék) számlák és az élelmiszerekre fordított kiadásaink. Bizony kevesebb jut majd ruhára, bútorra, gépekre, házakra, viszont megtanulunk sok mindent újrahasznosítani, s közel az a nap is, amikor a Népszava vagy a Vasárnapi Hírek még papírra nyomott utolsó példányait a kezünkbe vehetjük.

Nyilván a mai gondokat sem rejthetjük véka alá. Annak érdekében, hogy ne csak üzenetek, hanem élő szó formáját is öltse a párbeszéd, meghívtunk közjogi méltóságokat, önkormányzati, országgyűlési, európai képviselőket és tisztségviselőket, de főképp a mindennapok embereit, akik nem a közszolgák jóindulatából, hanem a saját erejükből akarják elérni sikereiket.

Igen, sok mindenről és sokkal többet kell beszélgessünk. Nem egymás riogatása végett, hanem a közös megoldások érdekében. Ha boldogulni akarunk, akkor változtatni is kell a mai gondolkodásunkon annak érdekében, hogy közös cselekedeteinket össze tudjuk hangolni. Az „örökzöld” távfűtést ismét segítségül híva ma még azzal bajlódunk, miként és miből alakítsuk kétkörössé a ma egycsöves rendszereinket, pedig hovatovább azon fog főni a fejünk, hogy a vécéinket hogyan tudjuk a méregdrága ivóvíz helyett olcsóbb tisztított vízzel működtetni?

Azt kell minél jobban előre látni, hogy merre fordul a világ kereke. Egy őszödi üdülőben, avagy a színházegyetemen elhangzott beszéd majd jó, ha belefér a húszas, harmincas évek (digitális!) történelemkönyveinek lábjegyzetébe, viszont mindazért, amit most nem teszünk meg, mindannyiunkat korholni fognak utódaink. Mert jelen éveink úgy állnak, hogy az évszázad közepén ekként lesz belőlük nemhogy lábjegyzet, de sajnos akár fejezeti összefoglaló is: az ezredforduló környékétől kezdve a belpolitikai marakodás olyan mértékben eluralkodott, hogy az a világfolyamatokhoz való alkalmazkodás elmaradásába torkollott, további évtizedekre visszavetve az ország fejlődését.

A 2008-as sajtófeszten nem ezt a múltat szeretnénk ünnepelni, hanem pont az ellenkező irányról szóló jövő lehetőségét.

Szanyi Tibor
(XIII., Szent István park)

11.00–11.20 Megnyitó (Németh Péter, a Népszava főszerkesztője, Szanyi Tibor országgyűlési képviselő)

Fejtő Ferenc jelképes szoboravatása

11.20–14.00 Beszélgetés újságírókkal

Szalóki Ági és Orbán Józsi gyerekműsora

14.00–15.00 Pódiumbeszélgetések közéleti személyiségekkel

15.15–15.45 Orosz Nelly

16.00–17.00 Benkő László és a B-Projekt koncertje

17.15–17.45 Rakoncai fivérek

17.45–18.30 Janicsák István (Z’zi Labor)

18.30–19.30 Pódiumbeszélgetések

19.30–20.00 Hot Jazz Band & Happy Hoppers

11 órától 18 óráig ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatok és gyermek-kézműves- programok (arcfestés, kosárfonás, batikolás).

A műsorok szünetében játékok értékes nyereményekért.