2006. március 3-án telt ház fogadta David Admon Izrael állam Magyarországra akkreditált nagykövetét, aki dr. Szanyi Tibor meghívására feleségével érkezett a Dráva utcába a képviselő nyilvános fogadóórájára. Téma az izraeli-magyar gazdasági kapcsolatok voltak. Dr. Szanyi Tibor bevezetőjében elmondta, hogy éppen egy éve kapta azt a fontos megbízatást, hogy a magyar – izraeli gazdasági kapcsolatokkal foglalkozzon. A koordinátori munkája eredményeként új típusú kapcsolatrendszer kialakítása indult meg, mely vélhetően az év végére beérik, és Izrael állam a világon hatodik országként Magyarországgal köt egy hosszú távú megállapodást. A megállapodás elsősorban a magas technológiai értékkel bíró területeken üzletemberek, kutatók számára jelent majd lehetőséget a kétoldalú kapcsolatokban, a már meglévők mellett.
A nagykövet kapcsolódva „Tiborhoz” jelezte, hogy az izraeli befektetők nagyszámban biztosítanak munkát a magyar munkavállalóknak, akár ingatlan építésekről, vagy egyéb befektetésekről van szó (lásd Biogál). Kifejtette azt is, hogy Magyarországnak a szerepe EU-tagként felértékelődik a gazdasági kapcsolatokban is. Számtalan kérdés is érkezett az izraeli választásokról, a béke folyamatról. A nagykövet tömör válaszai, s kissé tört magyarsága nagyon tetszést aratott. David Admon mesélt a kétéves korában elvesztett magyar édesanyjáról is, aki megtanította neki a magyar nyelvet, amely lassan visszajött az itt tartózkodása során. „Az anyanyelvet nem lehet elfelejteni, az bennünk él”- jegyezte meg. A békéről azt mondta, Izraelben úgy köszönnek egymásnak az emberek „Shalom!” Béke! Azért kell küzdeni, hogy a kisgyerekeket senki ne tanítsa fegyverviselésre, hanem békére. Volt, aki azt kérdezte, hogy a leendő gazdasági megállapodásnak lesz-e egészségügyet érintő része. A választ Szanyi Tibor adta meg. Utalt a sikeres izraeli egészségügyi reformra, melyet érdemes tanulmányozni, reményét fejezte ki, hogy külön egészségügyi megállapodásra is sor kerül.
Sokan csodálkoztak akkor, amikor kiderült, hogy a kerület sikeres építményeit (Cleopatra, Ceasar házak, a Duna Plaza, a Béke úti lakópark stb.) izraeli befektetők hozták létre. Szanyi Tibor elmondta azt is, hogy hamarosan épül egy 15 ezer embert egyszerre befogadni tudó szálloda komplexum Magyarországon. A fellendülő izraeli magyar kapcsolatok eredményezték azt is, hogy megfizethető áron utazhatunk a Szentföldre, s hazánkat is többen keresik fel Izraelből.
David Admon sokunkkal kezet fogva Shalom köszöntéssel fejezte be a beszélgetést.
Távozása után Szanyi Tibor beszámolt arról, hogy sikerült megvalósítani azt a majd tízéves igényt, hogy gyalogosan is meg lehessen közelíteni a Lehel-piacot. Bejelentését, miszerint megkezdődik a Victor Hugó utcánál a zebra kialakítása ritka lelkesültség fogadta, nem csak az idősek, hanem a fiatalok körében is. A jó hangulatot fokozta, amikor bejelentette, hogy - folytatva a régi gyakorlatot - Nőnapon egy szál piros szegfűt ad azoknak, akikkel összefutni az utcán. Többen jelezték, hogy igyekeznek a képviselővel találkozni, mert szép dolog az 1910-ben elfogadott ünnepnek a megtartása. A Nőnap folytatódik a József Attila Színházban, ahol a műsor után Szanyi Tibor köszönti majd a hölgyeket. Addig is, míg elérkezik március 8., a képviselő a jelenlévő hölgyeket egy megható beszéddel illette, amelyet egy következő írásunkban idézünk.
[Képgaléria] |