Parlamenti Napló

157. ülésnap, 2008. szeptember 22., hétfő
Szanyi Tibor napirend előtti felszólalása

 

A felszólalás szövege:

DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én szeretném, ha elkerülnénk azt a szituációt, hogy megint nem a lényegről beszélünk, ugyanis ami itt most bejelentésre került a kormány részéről, nem egy hosszú távú keretmegoldás, hanem annak az első és nagyon fontos lépése, ezt úgy hívják, hogy fájdalomcsillapítás, de bizonyos értelemben úgy is hívhatjuk, hogy szolidaritás kifejezése.

Fájdalomcsillapítás azért, mert a távhőárak, tudjuk nagyon jól, mennyire szorongatják a távfűtéses lakásban élőket. Ugyanakkor az is tényszerű, hogy az az összeg vagy az a támogatási mérték, ami most megjelenítésre került, nem önmagában valami, hanem ez egy már meglévő rendszerre épül rá.

Csak jelzem a számokat. Ez idő tájt a távfűtéses lakásban élők durván 47 százaléka tekintendő rászorulónak, ennyien igényeltek támogatást. Ők ezután is fognak kapni, méghozzá sokkal emeltebb szinten, olyannyira, hogy a leginkább rászoruló alsó két kategóriában lévőknek a fűtésdíjuk kétharmada tulajdonképpen fedezve van a többi adófizető pénzéből. Azért ez, úgy gondolom, meglehetősen méltányos. Mindamellett ez a távfűtéses lakásban élők összessége mértékének és léptékének 27 százalékát érinti, magyarul: nem kicsi teljesítményről beszélünk.

(13.20)

Mégis van egy elem, ez a szolidaritási elem, ez a bizonyos 1150 forint, amit mindenki kap. Ez egy szimbolikus összeg, ez csupán annyit fejez ki, hogy azt a környezetvédelmi előnyt, amit a távfűtés jelent, egyébként a többi adófizető is gyakorlatilag meghálálja.

Végezetül azok, akik itt áfacsökkentésről beszélnek, lényegében egy pazarló, fenntarthatatlan rendszer további fenntartása mellett szavaznak. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Így van.) Jelzem, hogy a mai technika mentén Dunaújváros egy csodálatos példa: az átlagoshoz képest 80 százalékos hőmegtakarítást sikerült elérni egy kísérleti házban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mindenkit arra késztetek, mindenkit arra hívok fel, hogy takarékoskodjon...

ELNÖK: Frakcióvezető-helyettes úr!

DR. SZANYI TIBOR (MSZP): ...takarékoskodjon és takarékoskodjon! Ez az igazi megoldás a távfűtés mai problémáira.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)