ELLENÕRZÉS
- A töltőállomások kétharmadánál nem látható az ár
Szeptember közepétől kötelező lesz a kutak előtt kiírni az aktuális
üzemanyagárakat. Kisebb társágok azonban önkéntesen most is előre tájékoztatják
az autósokat. Magyarország egész területén, kis-és nagyvárosokban egyaránt tíz
napig (FvP) a benzinkutaknál. Munkatársai azt Bgyelték, hogy a töltőállomások
az útról jól észrevehetően feltüntetik az üzemanyagárakat A fogyasztóvédők
összesen 455 állomást ellenőriztek. Közülük a kutaknak csak 38 százaléka
helyezi el az árait, jellemzően az úgynevezett totemoszlopokra. A fennmaradó
62 százalék viszont egyáltalán nem teszi ki üzemanyagárait. Ez nem szabálytalan.
Kizárólag ott büntethetnek az ellenőrök, ahol a töltőpisztoly közelében lévő
kis táblán nincs elhelyezve a benzin és a gázolaj ára. Hét ilyen kútra leltek
az FvF emberei. Ilyenkor szabálysértési eljárást indítanak. A kevésnek mondható
birság kutanként a maximálisan kiszabható 100 ezer forint volt. Egy kútnál
ugyan elhelyezték a táblát, csak az árakat felejtették el kiírni. Ez esetben
20 ezer forint volt a büntetés - tájéko2tatták a Reggelt az FvF-nél. A vizsgálat
idején szinte kivétel nélkül minden Agip, Jet, Esso, Lukoil, valamint a Tesco,
Auchan és Metro nagyáruházak töltőállomásain kint voltak az árak. A Mol, a
Shell és az OMV kútjain azonban nem. A Mol azóta hozzálátott
"felöltöztetni" az oszlopokat. A fogyasztóvédelmet felügyelő ifjúsági
tárca, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM)
rendeletmódosítása legkésőbb szeptember közepén megszületik - mondta Tóth
Judit, a GKM sajtófőnöke. Ez ismét kötelezővé teszi az árak jól láthatófeltüntetését.
"Példaértékű lenne, ha a benzinkutak önként változtatnának, s
visszatérnének a korábbi gyakorlathoz" - javasolta Szanyi Tibor a GKM és
Mesterházy Attila, az ifjúsági tárca politikai államtitkára közösen írt
levelükben, amelyet a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatai részére küldtek
el a hónap elején. A Shell és az OMV legfrissebb.nyilatkozatainak tanúsága
szerint megvárják a jogszabály hatályba lépését, s ha az kötelezést ír elő, be
fogják tartani. A Shell egyébként 1999-ben kezdte levenni az árakat, a
totemoszlopokon azóta a legdrágább termékeinek reklámja látható. A Mol a nyár
elején tüntette el az árakat. Akkor, amikor az üzemanyagárak meglódultak. Az
árkiírás ekkor "verte ki a biztosítékot" a kormánynál A legnagyobb
cégek oszbpaira talán kényszerrel kerúlnek fel az árak
(Forrás:
2005. 08. 26. Reggel)