Mv.: - A Fidesz világos választ vár a kormánytól a többi között arra, hogy támogatja-e az ellenzéki párt munkahely-garanciára vonatkozó javaslatát.

T.: - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem teheti meg, hogy úgy csinál, mintha a körbetartozás problémája nem létezne, jelentette ki Áder János.

Áder János (frakcióvezető, Fidesz): - A sor elején a tartozások elindítójaként az állam áll, amelyik a nagyberuházások esetében sem fizetik ki az elvégzett munka ellenértékét, ennek következtében a beruházó nem tudja kifizetni az alvállalkozókat, az alvállalkozók pedig nyilvánvalóan nem tudnak bért fizetni a munkásaiknak, ennek következtében elbocsátások, csődök, felszámolási eljárások indulnak el.

T.: - A Fidesz szerint törvényi garanciát kellene adni arra, hogy a kormány nem tartja vissza az áfa kifizetéseket, állami megrendelések esetén pedig a teljesítés után azonnal fizetnek a vállalkozóknak.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára szerint a Fidesz elnökének a ki nem fizetett számlák utáni áfa fizetéses javaslata ellenkezik az unió 1977-es belső piacra vonatkozó direktívájával.

Szanyi Tibor (politikai államtitkár, GKM): - Tulajdonképpen az egész körbetartozásnak az az oka, hogy amúgy hazai cégek is és középvállalkozások nyilván történelmi okoknál fogva nem kellő tőkeellátottsággal vágnak neki hatalmas nagy vállalkozásoknak.

T.: - Ugyanakkor a politikus jelezte, ha megkapják írásban a Fidesz javaslatait, a kormány kész megvitatni azokat. Szanyi Tibor azt mondta, a kabinet néhány héttel ezelőtt már elfogadta a kis- és középvállalkozásokat segítő új koncepciót.

 

 

Duna TV-Duna Reggel 2005.12.14.