Az egész napos rendezvényre David Ungar-Klein, a konferenciát szervező Create Connections ügyvezető igazgatójának elmondása szerint 1500 résztvevőt és 80 felszólalót várnak, és jelen lesz többek között Francis Ford Coppola filmrendező és a Nobel Békedíjas Shimon Peres volt izraeli miniszterelnök is.
„Magyarország nincs hozzászokva a pezsgéshez” az üzleti életben, mondta Dr. Szanyi Tibor Politikai Államtitkár a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium könyvtárában megrendezett beharangozó sajtótájékoztatón. Ezért is tartja fontosnak, hogy Magyarország képviseltesse magát a com.sult-on: „Ha azt akarjuk, hogy Magyarország európai központ legyen, akkor az kell, hogy emlegessenek minket,” fejtette ki.
Szanyi Úr idén másodszor vesz részt a felsővezetők és tanácsadók bécsi találkozóján. Tavalyi tapasztalatairól szólva elmondta: múlt évi beszédét Jack Welch (General Electric) is figyelemmel követte. Később „legalább tizenötször hangzott el [Welch] szájából az, hogy ’Magyarország’”. Mivel „a világ nagyobbik felének nem evidens, hogy létezik ilyen ország [Magyarország]”, a com.sult-on részt vevő cégek közül pedig akár 100–nak is nagyobb a GDP-je, mint Magyarországnak és Ausztriának együttvéve, ezért kulcsfontosságú, hogy hazánk részt vegyen az olyan fórumokon, mint az évente megrendezésre kerülő com.sult, hangsúlyozta az Államtitkár.
David Ungar-Klein hozzátette: cége szeretné a com.sult-ot a jövőben Magyarországra is elhozni majd.
Create Connections
A com.sult-ot Ausztria egyik legsikeresebb PR-ügynöksége, a Create Connections szervezi, mely januárban Magyarországon is megnyitotta kapuit Terdik Adrienne ügyvezető igazgató vezetésével. A cég frissen kinevezett hazai vezetője korábban a Pléon-Publico PR-ügynökség budapesti irodájának élén állt, azt megelőzően pedig a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok (PR) Főosztályát ill. Sajtó és Kommunikációs Osztályát vezette.
www.uno.hu |