2005. május 12., Kodolányi Főiskola

Az Európai Politika Szakosztály és a Nemzetközi Politika Szakosztály közös rendezvényén tartott előadást Balázs Péter, Halm Tamás és Szanyi Tibor

Meglehetősen szűkkörben, a széleskörű meghívás ellenére kevés, ám annál érdeklődőbb közönség előtt igen izgalmas és valóban magas színvonalú, ugyanakkor szakmai előadásokhoz képest különösen jó hangulatú és kötetlen kerekasztal beszélgetésnek lehettünk részesei, amelynek témája a magyar csatlakozást követő első év tapasztalatai voltak.
Balázs Péter, Magyarország első uniós biztosa, az Európai Politika Szakosztály „visszatérő vendége” olyan cégként jellemezte az Uniót, amelyben egyenlő társak vagyunk és egyértelmű magyar érdek az, hogy a közös Európa jól működjön. Megjegyzendő, hogy a belépés előtti „udvarlási” fázisban országunk jeleskedett, ám az azt követő időszakban megfigyelhető némi elbizonytalanodás is. Az egységes Európa, mint „kompromisszumgyár” kurrens problémáiként vetette fel a költségvetési vitát, az alkotmányos alapszerződés kérdésekkel övezett kimenetelét, s a majdan súlyos minőségi változást jelentő török csatlakozás kérdését is. A huszonöt tagúvá bővült, Unió meg kell birkózzon azokkal a jelenségekkel is, mint hogy a négy alapszabadság döcögve működik csak ilyen széles keretben. Valamint a demokrácia kérdésében Balázs úr úgy látja, e sokat hivatkozott alapelv „búvópatakként” tűnik el a döntéshozatal során. Összességében elmondható, hogy az agrártüntetést kivételével teljesen nyugodtan és „balhék” nélkül bonyolódott az első év. Egyértelmű pozitívum, hogy a döntéshozatalban való magyar részvétel tényleges, valamint, hogy a tér mellett az időhorizont is kitágult az újonnan csatlakozók számára. Az európai ügyek joggal kritizálható kommunikációjában két probléma is felmerül, egyfelől a túlzottan is tudálékos „európázás”, ugyanakkor másfelől a „Való Világ” szintjére egyszerűsített szimplifikáció.
Halm Tamás, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal kommunikációs elnökhelyetteseként Balázs úr udvarlási hasonlatára válaszolva mondta, hogy miután már a mézeshetek elmúltak, elkezdtük számolni a hozományt is, azonban nem szabad elfelejteni, hogy elsődlegesen nem € milliárdokban fejezhető ki az a plusz, az a többlet, amelyet az uniós csatlakozás jelent Magyarország számára. Továbbá az előcsatlakozási alapok jó felhasználása nem jelenti azt, hogy az átállás nehézségeivel ne kelljen számolni. S úgy tűnik, néha a szükségesnél előbb fújták meg a győzelmi fanfárokat. Mindemellett Magyarország gazdasági mutatói jók, s abszolút az élbolyban található, például az egy főre jutó pályázatok számában első helyen áll, míg a legtöbb pályázatot készítő Lengyelország előzi csak meg a pályázás útján legtöbb pénzt kapó újonnan csatlakozott országok sorában.
Szanyi Tibor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium külgazdaságért felelős politikai államtitkára „day after” hangulattal írta le a csatlakozást követő egy évet. Úgy fogalmazott, hogy alapvetően azt kell megnézni, hogy mire vállalkozott az ország és azzal hogy tud elszámolni ma. A ’90-es évek eleje, s a társulási megállapodások óta a jogi-intézményi rendszer teljesen átalakult, többé-kevésbé sikeresen. Problematikus maradt azonban az intézményes kapcsolatok kiépítése a Magyarországgal együtt csatlakozott másik 9 országgal (elsődlegesen az árufuvarozás tekintetében), s például az európai célként közeljövőben esedékes vasúti liberalizációhoz szükséges vasúti hatóságok kiépítése sem történt még meg. A politikai elit és a gyakorta kizárólag szenzációhajhász média elsődleges feladatának tartja a szókészlet és a szemléletmód átalakítását, hiszen amíg ez nem történik meg, a napi politikai csatározásban könnyen rátelepedhet a diskurzusra a populizmus. Léteznek olyan tisztázást igénylő irregularitások, amelyek téveszmék kialakulásához vezethetnek, erre példa a félreértésekkel övezett közvetlen kifizetések az agrárszférában. Az álvitákat is tisztázni kell, mint például a nettó befizetők kérdését, s le kell szögezni, hogy minden, a tagállamokba visszaáramló euró a közös kasszából érkezik, amelyhez természetesen az újonnan csatlakozók is hozzájárulnak. Az újak számára sokszor az EU-szabályok átvétele, normák alkalmazása is költségesnek bizonyul, azaz a Magyarországra érkező transzferek esetében nem ingyenpénzről beszélünk, hanem azt kapjuk vissza, amit megelőlegeztünk. Valamint azt sem lenne szabad elfelejteni, hogy a pályázatok beadása nem egyenlő rögtön a pénzek megnyerésével. A gazdasági versenyképesség slágertémájához hozzátette az államtitkár, hogy tényként kell kezelni Nyugat-Kelet több mint ezer éves különbségeit, s ebből kifolyólag a használatos „benchmarking” megközelítés sem biztos, hogy megfelelő. Országunk gazdasági arculata is megváltozott, hiszen például a Ruhr-vidékre irányuló export 60%-a ma ún. high-tech product, amely egy valódi sikersztori. Hozzátéve Balázs Péter felvetéseihez az uniós regionális politika szétszabdaltságát és túlzott specifizálását illetően, Szanyi Tibor szerint nagy, koncentrált projektek kellenek a pénzek valóban jó felhasználásához.
Szanyi úr a politikai elit felelősségét érintő megjegyzéshez csatlakozott Balázs Péter, aki szerint az oly kívánatos és szükséges névvel vállalt EU-s kezdeményezések hiányának hátterében a hazai politika amoralitása áll, amelynek okán a puskapor már itthon –feleslegesen – elhasználódik. A nettó befizetés kérdésében hozzátette, hogy azt is számba kell venni, hogy a befizető országok száma nem változik, míg az újak mindig a markukat fogják tartani, legalábbis amíg például Svájc, vagy Norvégia nem lép be az Unióba. A további bővülések hatására az uniós átlag ugyanakkor csökken, így sok mai recipiensből nettó befizető válhat… A közönség soraiból érkezett Írország példáját emlegető kérdésre Halm Tamás frappánsan fogalmazott, hogy „tanulunk írül, de még az ábécénél tartunk csupán.”

Magyar Politikatudományi Társaság
www.mptt.hu