Szerdai
luxemburgi villámlátogatásának egyik fontos eseményeként Medgyessy Péter, a
magyar kormány utazó nagykövete, volt miniszterelnök további magyar
befektetésekre ösztönző előadást tartott a nagyhercegség Kereskedelmi
Kamarájában.
A több mint
száz vendég előtt ezután Szanyi Tibor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
politikai államtitkára elemezte a magyar gazdaság helyzetét, valamint Kilián
Csaba, az ITDH befektetési igazgatója számolt be a külföldi beruházók ideális
hazai lehetőségeiről.
A program
befejeztével a Népszabadság luxemburgi levelezője exkluzív interjúra kérte Jean
Ries tiszteletbeli konzult, aki a Magyarországon 13 éve képviseli hazánk
érdekeit a miniállamban. Jean Ries második embere volt az üveggyártásáról
híres, luxemburgi székhelyű Guardian Europe-nak, amikor az - a miniállamból elsőnek -
befektetőként a magyar piacra lépett.
Medgyessy Péter
utazó nagykövet, volt miniszterelnök mindig szívesen látott vendég
Luxemburgban. Utoljára kormányfőként járt itt 2003. decemberében, amikor
hivatalosan megnyitotta Magyarország nagykövetségét. Mostani látogatásának
elsődleges célja további luxemburgi befektetők érdeklődésének felkeltése,
illetve üzleti találkozó beruházási szándékkal rendelkező üzletemberekkel. A
délután során fogadta őt a parlament keresztényszocialista frakciójának
vezetője.
Luxemburg
fontos szerepet játszott a magyarországi privatizációs folyamatban. A méret és
lakosság szempontjából hazánknál több mint hússzor kisebb állam nem kevesebbel
büszkélkedhet, mint hogy ők voltak az első fecskék Magyarországon, néhány évvel
a rendszerváltás előtt.
A tegnapi
befektetői fórumot követően a Népszabadság luxemburgi levelezőjének Ries úr
felelevenítette az 1988-ban történteket. Mint mondta, a 18 éve Magyarországon
elsőként megjelenő külföldi cég - a General Electric (GE) óriáscéget is néhány héttel
megelőzve - beruházásának története meglehetősen szokatlan. Az üveggyártásáról
híres Guardian Europe luxemburgi leányvállalata, a Luxguard cég óriási
lehetőséget látott az akkori KGST-országok között folyó barter-kereskedelemben.
A cégcsoport ma is legjobb minőségű síküveget előállító üzemében, az akkor
Orosházi Síküveggyár - ma Hunguard - néven ismert - gyárában szerzett az akkori
törvényeknek megfelelően 49 százalékos részesedést, és opciót további
százalékra, amennyiben később a törvény lehetővé teszi azt. A luxemburgi
befektető eslődleges célja nem a minimálisra tevezett export-tevékenység,
sokkal inkább az akkori szocialista országok közötti barter-kereskedelemben való
részvétel volt. 1990-ben új helyzet állt elő, a Luxguard egy kapitalista
országban találta magát, ahol eredeti terveit nem folytathatta. Magyarországi
teljes termelésére felvevőpiacot kellett találnia. Olaszországban hatalmas
raktárbázist épített, és hamarosan heti egy szerelvény szállította az orosházi
gyártermékeit a nyugat-európai piacra. Ma a Hunguard cég a Guardian Europe 100 százalékos
tulajdonában van.
Jean Ries, aki
nagy tapasztalatot szerzett a magyarországi befektetésben, immár tiszteletbeli
konzulként számos luxemburgi céget hozott Magyarországra. Az eddig több mint
500 millió eurót beruházó luxemburgi székhelyű vállalatok összesen 15 ezer
munkahelyet konszolidáltak, illetve teremtettek hazánkban. Köztük olyan
világhírű multinacionális cégek vannak, mint az RTL, a Villeroy & Boch, a
Match, valamint az Arcelor. A világ legnagyobb csak légifuvarozással foglalkozó
cége, a Cargolux második bázisát Budapesten építette ki, ahol hetente immár 4
megállást iktat be Ázsiából történő visszaútjain. Az Euroscript közel 30 főt
foglalkoztató budapesti irodájában készül az Európai Unió egyik hivatalos
lapjának fordítása.
A nemzetközi
közúti fuvarozás mindig vonzotta a magyar vállalkozókat Luxemburgba. A
kilencvenes évek elején előbb a Hungarolux - a Hungarocamion által alapított
vegyes vállalat -, később pedig az egyik legnagyobb magyar logisztikai cég, a
Révész Eurotrans rendelkezett évekig képviselettel Luxemburgban.
Révész Bálint
tulajdonos büszke arra, hogy nyíregyházi telephelyén a szintén luxemburgi
székhelyű ASTRON cég acélszerkezetű
csarnokrendszerével építette fel 40000 négyzetméteres raktárbázisát. Az ASTRON
– bár nem számít beruházónak hazánkban – 240 embernek ad munkát Biatorbágyon,
illetve nyíregyházi gyárában. Magyarországon az elmúlt 20 év során fél millió
négyzetméteren több mint 300 csarnokot építettek ezzel a könnyűszerkezetes
rendszerrel.
Jean Ries
végezetül elmondta, hogy a kettős adóztatás elkerülésére hozott
magyar-luxemburgi törvény továbbra is vonzó a befektetni kívánók számára, bár
tudja, hogy a hazai privatizáció gyakorlatilag befejeződött. Jelenleg is komoly
tárgyalás folyik két luxemburgi cég magyarországi beruházásairól, amelyről
azonban többet - a tárgyalások jelenlegi szakaszában - nem árulhat el.
Földes György
Luxemburg