Zöld jelzés Amerikából a magyar húsiparnak
Ismét megnyílt a tengerentúli piac a magyar húsipar előtt. Az amerikai állat-egészségügyi hatóság ugyanis, miután az elmúlt napokban alaposan megvizsgálta az itthoni vágóhidakat, zöld jelzést adott a magyar exportnak. Pontosabban egyelőre csak két vállalatnak, a Pápai Hús Rt.-nek és a Kapuvári Hús Rt.-nek engedélyezték a szállításokat.
A magyar húsipari cégek közül egyelőre csak a Pápai Hús Rt. és a Kapuvári Hús Rt. kapott engedélyt arra, hogy termékeit az Egyesült Államokba exportálhassa - tájékoztatta lapunkat Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára. Elmondta: az amerikai agrárminisztérium élelmiszer-biztonsági szolgálata a napokban ismételten ellenőrizte a hazai vágóhidakat, hogy azok menynyire tartják be az élelmiszer-biztonsági előírásokat, illetve elemezték a magyar állat-egészségügyi hatóság munkáját is, és ennek alapján újra engedélyezték a magyar cégeknek az amerikai szállításokat. Arra a kérdésre, hogy miért csak két társaság kapott engedélyt, Szanyi Tibor kijelentette: a szállítások januári felfüggesztése óta csak a már említett vállalatok jelezték, hogy szeretnének mihamarabb visszatérni az amerikai piacra.
Mint ismert, az amerikaiak az év elején azért függesztették fel a Magyarországról származó húsipari termékek behozatalát, mert korábban a hazai cégeknél súlyosnak ítélt élelmiszer-biztonsági problémákat fedeztek fel. Korábban hét magyar húsipari üzem szerepelt az USA által elismert exportlistán. Közülük a kaposvári Kométánál tárták fel a legtöbb hiányosságot. A mostani ellenőrzések során az üzemek berendezéseit, felszereléseit, azok működését vizsgálták. A felhasznált állatok minden lényeges részéről mintát vettek, és analizálták azok mikrobiológiai tulajdonságait.
Szanyi Tibor az amerikai exporttilalom kapcsán emlékeztetett arra, hogy nemcsak Magyarországot, de számos más, nálunk sokkal nagyobb exportáló országot is tiltólistára tettek az amerikaiak. Ugyanakkor az érintett államok közül egyedül nekünk sikerült visszaszereznünk a lehetőséget a tengerentúli szállításokra. A következő őszi felülvizsgálat után tovább bővülhet az exportáló cégek száma.
A szaktárca politikai államtitkára megjegyezte, hogy bár a Pick Rt. minden szempontból megfelel a szigorú amerikai követelményeknek, ám egyelőre a szegedi társaság nem kíván szállítani a tengerentúlra. Ennek pedig az az oka, hogy az amerikaiak egyetlen olyan húsféleséget sem engednek be az országba, amelyben - ha csak elenyésző mértékben is, de - lisztéria van. Márpedig a nem hőkezelt termékekben mindig akad ebből a fajta baktériumból.
A szegedi gyárban a híres téliszalámit pedig érlelik.
Benedek Fülöp, az agrártárca közigazgatási államtitkára bejelentette, vasárnap átadták Nagylakon az egymilliárd forintért megvalósított növény- és állat-egészségügyi határállomást. Ezzel teljessé vált az EU magyarországi leendő külső határszakaszán az állat- és növény-egészségügyi ellenőrző határállomások kiépítettsége. Az államtitkár közölte: jelenleg ez kilenc határátkelőhelyet jelent, amelyeknél 11 ellenőrző állomás található. Kiépítésük mintegy 1,5-2 milliárd forintba került a nagylaki létesítmény nélkül. A költségeket 40-60 százalékos arányban magyar és uniós források biztosították. Magyarországon az elmúlt években a nagylakihoz hasonló ellenőrző állomás épült Letenyén, Röszkén, Záhonyban és Ferihegyen.
Forrás: Magyar Hírlap 2004. 04. 27.
Szilágyi Béla írása